Üdvözöljük weboldalunkon!
Tegyen egy 3 dimenziós virtuális sétát az Apartmanházban!
Virtulális túra megtekintése teljes képernyőn
„Nem az a fontos, az ember hány éves, csak a szíve legyen fiatal!”
Seress Rezső
A jelenlévő múlt olyan, amely itt van velünk. Megmártózhatunk benne, anélkül, hogy elmerülnénk. Nem kell mindenben egyetértenünk, de vannak pontok, amelyek összekötnek: érzések és hangulatok a fiatalságunkból. Ahogy mi éltünk itt, Budapesten. Nosztalgia és optimizmus az 50-es, 60-as években.
Igen, olyan, mintha tegnap lett volna. És hiába mesélek róla annak, aki nem akkor és ott volt fiatal. De mi, a nagy generáció, az egészen más. Mi fél szavakból is megértjük egymást.
Mitől más, mint a többi…
○ Mert családias környezetben élhet
○ Mert nincs szociális rászorultság vizsgálat
○ Mert a nyugdíjával Ön rendelkezik
○ Mert háziorvosi szolgáltatás és 24 órás nővérszolgálat üzemel
○ Mert csak azt a szolgáltatást kell kifizetni, amit igénybe vesz
○ Mert gondolunk az örökösökre is
Biztonság a változó világban
Valóban nem a kor számít, hiszen olyan sok minden várja!
Minden bizonnyal Önben is gyakran felmerül az a gondolat, hogy a munkával eltöltött évek után az eddigi napi gondoktól mentes, felszabadult, nyugalmas mindennapokat szeretne élni.
Az Újbudai Szent Gellért Senior Apartmanház azoknak a szépkorú embereknek épült, akik az állandóságot, a biztos támaszt keresik, és hivatalosan elérték az öregségi nyugdíjkorhatárt.
Az Apartmanházban akadálymentesített, igényes, tágas terek között, a közösség aktív, önálló, értékes tagjaként élhet, a kiszolgáltatottság érzése nélkül, családias környezetben, biztonságban. Személyre szóló gondoskodás, gondozás, egészségügyi ellátás, korszerű életkörülmények biztosítása az egyéni kompetencia maximális betartásával, egy apartman főbérleti jogának gyakorlásával.
A magyar piacon egyedülálló visszafizetési konstrukcióval, 50% önkormányzati tulajdonosi háttérrel rendelkező, újonnan épült nyugdíjas Apartmanház 125 apartmanjának egyikét kínáljuk Önnek.
A Szent Gellért Senior Apartmanház fenntartása nem az állami normatív támogatások rendszerére épül. Müködése nem függ sem a politikai, sem a szociálpolitikai döntésektől és változásoktól.
Célunk az önmaguk ellátására képes, szépkorú emberek aktív közösség-alkotása, akik szeretik és megszokták az előrenézést, életük tudatos tervezését és szervezését, valamint akiknek az egyedüllét jelenti a legnagyobb gondot, igénylik a törődést és közösségre vágynak.
A bekerülés feltételrendszere
○ Öregségi nyugdíjkorhatár betöltése (62. év)
○ Bérleti jogviszony létesítése, a pénzügyi feltételek teljesítése
○ A házirend elfogadása
○ Háziorvosi vélemény (egészségi állapotra vonatkozó adatokról)
○ Az Intézményünk háziorvosának szakvéleménye
○ Súlyos psychiátriai kórképpel rendelkező, illetve Hospice ellátásra szoruló betegeket nem tudunk apartmanházunkban ellátni.
Orvosi rendelés, 24 órás nővér felügyelet
Az Apartmanházon belül háziorvosi rendelés belgyógyász, diabetológus szakorvos vezetésével. 24 órás nővér-, és szakképzett ápolói felügyelet biztosított.
Egyedülálló infrastruktúra
Budapest városközpontjának közelében, a XI. kerület csendes, kertvárosi részén, elsőrangú közlekedési és egészségügyi infrastruktúrával rendelkezik (a házban is működik orvosi ellátás és nővérügyelet). Kiemelkedő megközelíthetőség:
○ 2 km az M1-es és M7-es autópálya
○ 2 buszmegálló a Kelenföldi vasúti pályaudvar
○ Fő busz-, és villamosjáratok a közelben
○ 2 perc séta az Etele téri bevásárló központ és piac
○ A Szent Imre kórház 3 buszmegálló, a Fehérvári úti szakrendelő 5 megállónyi távolság
○ Az épülő M4-es metró gyalog 2 perc
Személyre szóló gondoskodás, gondozás, egészségügyi ellátás, korszerű életkörülmények biztosítása az egyéni kompetencia maximális betartásával, egy apartman főbérleti jogának gyakorlásával.
Nyugdíjasházunk működtetése során nem csak az idős emberek ellátásának megszervezése, a szociális, mentális, illetve életvezetési problémák komplex kezelése a célunk. Személyre szabott szolgáltatásaink az ápolás, gondozás iránti szükségletek legjobb megoldásai. Rendszeres és átfogó programjaink a közösségépítésre, az aktivitás megőrzésére, a memória „formában” tartására irányulnak, az észtorna és az IQ tréningek garanciái a boldog, kiegyensúlyozott időskornak.


